Jankay Tibor (Békéscsaba, 1899 – Los Angeles, 1994) kiállítása

 

Történetek ceruzától ecsetig

 

Jankay Tibor (Békéscsaba, 1899. március 24. – Los Angeles, USA, 1994. március 20.) kiemelt alakja Békéscsaba művészettörténetének. Kortársai voltak azok, akik a 20. század elején megújították és felpezsdítették a kulturális életet, vagyis egyike volt a város mai értelemben vett művészeti elitjének.

Első tanára itthon Szentkatolnai Bálint Benedek fafaragó mester volt, majd 1915–1918 között a budapesti Iparművészeti Iskolába járt. Ezután kezdte el a Képzőművészeti Főiskolát. Tanult Zürichben, Drezdában és Bécsben, majd a párizsi Julien Akadémián. Az 1920-as években vált aktív kiállítóvá. 1922-től rendszeresen szerepelt a békéscsabai Auróra Kör csoportos és egyéni tárlatain. Budapesten az Ernst Múzeumban és a Nemzeti Szalonban lehetett találkozni a nevével és munkáival, valamint az elsők között lett a Képzőművészek Új Társasága (KUT) nevű progresszív törekvésű alkotókat tömörítő szervezetnek a tagja.

Stílusáról elmondható, hogy a kezdetektől a francia igazodású, korszerű szemlélet vonzotta. Jankay rengeteg benyomást gyűjtött, és szabadszellemű, kísérletező művész volt, mely együtt járt a változásokra való reflektálással. Az érzelmek rajzban való erőteljes visszaadásának legfőbb dokumentuma a Tevan Nyomda és Könyvkiadóvállalat gondozásában 1947-ben megjelent Mártírok című album, melyben Jankay munkatáborokban töltött időszakai alatt szerzett szomorú impresszióit és tapasztalásait örökítette meg.

1948-ben testvére és édesanyja után Kaliforniába költözött. Los Angelesben megélhetési forrásként a tanári pályát választotta. Az 1960-as évek végétől jelentős változás történt Jankay életében, mert 1969-ben látogatott haza először. Ezután 1976-ban és 1979-ben is visszatért szülővárosába. Az 1970-es évektől beengedte a pop-art képi világát műveibe. Vásznai mérete megnőtt, de a monumentális felé való elmozdulás a megjelenített témákban is megnyilvánult. Innentől a szimbólumok lettek kompozícióinak kedvelt tárgyai. A korszak vezető képzőművészeti tendenciái mellett a törzsi művészet hagyott nyomot műveiben. Jankay – hasonlóan példaképéhez, Picassóhoz – a természeti népek művészetéből merített formaképzési ötletet. Az 1950-es években született nőalakjai még a magyar stíl és ideál típusát hordozzák, míg az 1960-as évek kompozíciói sokkal inkább a törzsi szobrászat emlékeiből merítenek.

Az állandó kiállítás ezt a hosszú és sokszínű életművet mutatja meg egy új válogatásban, bepillantást engedve a művész munkamódszerébe, felfedve a művész vázlatokhoz, formákhoz és mintákhoz, eredetekhez visszanyúló eljárását.

 

Jankay Tibor: Fiatalkori önarckép, 1918-19 körül, olaj, vászon, 125x90 cm
Jankay Tibor: Gyümölcsszedők, 1920-as évek vége, olaj, vászon, 79x63 cm
Jankay Tibor: Gyümölcsszedés, 1940-es évek, olaj, vászon, 66x83 cm
Jankay Tibor: Országút, 1940-es évek, olaj, vászon, 49x61 cm
Jankay Tibor: Alföldi utca, 1975, olaj, vászon, 63x84 cm
Jankay Tibor: Fiatalkori önarckép, 1918-19 körül, olaj, vászon, 125x90 cmFeltételezhetően a Budapesti Képzőművészeti Főiskolán töltött tanév során készíthette a fiatal alkotó ezt a nem csak arcképéről, de módszertanáról (előrajzolás) is tanúságot tévő festményét. Másodévre már nem iratkozhatott be, ezért elindult Nyugat-Európa felé, hogy az ottani iskolákban képezhesse tovább magát. Jankay utazásai, kint tartózkodásai alatt ismerkedett meg a 20. század elejének izmusaival.